Ebben a posztban nemcsak saját, hanem barátaink tippjeit is összegyűjtöttük azokról a plusz egyetem/fősuli melletti lehetőségekről, melyekkel a későbbiekben jobban tudsz érvényesülni, és több leszel, mint a másik ezer, aki lediplomázott.

Az első és legfontosabb kérdés, hogy tudsz-e bármit dolgozni felsőfokú tanulmányaid mellett. Ha kötött órarended van, és nem tudsz elszakadni - még rugalmasan sem - 20 órára egy héten, akkor olyan egyéb tevékenységbe kell kezdened, amit az egyetem vagy főiskola berkein belül el tudsz végezni. 

diákszámla.png

Itt több lehetőség is adódik, pl. diákszervezetek, szakkollégiumok, tudományos-kutató csoportok, publikációk, tanszékek segítése. Ezekről a következő bejegyzésben részletesen is írunk, most egyelőre a külsős karrierhez adunk kis segítséget.

Amennyiben van szabadidőd, 20-24, netán 30 órád is egy héten, akkor érdemes  gyakornoknak jelentkezni, esetleg részmunkaidős állást keresni. Ebben segítségedre lehetnek a diákszövetkezetek, akik munkaközvetítő szerepet töltenek be a diákok és a cégek között. Itt le kell adni egy önéletrajzot, és amennyiben alkalmas vagy egy adott pozícióra, ők elküldenek a céghez interjúra, és a szerződésed is rajtuk keresztül lesz megkötve.

Amennyiben álláshirdetésre jelentkezel, úgy sokszor kérnek motivációs levelet is az önéletrajz mellé. Itt van néhány link, amik tippeket tartalmaznak önéletrajzhoz, motivációs levélhez – kiindulópontnak mindenképp jók! :)

 

http://www.eudiakok.hu/

http://www.melodiak.hu/hu/

http://www.furgediak.hu/

A bejegyzés trackback címe:

https://diakszamla.blog.hu/api/trackback/id/tr415524915

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása