Előfordulhat az a helyzet, hogy szülői támogatás nélkül kell megoldani az egyetemi/főiskolai éveket. Ez korántsem könnyű, hiszen kell pénz a kolira/albérletre, plusz a megélhetésre is. Ezért is veszik fel sokan a kedvezményes diákhitelt, melynek előnyeit és hátrányait szeretnénk most pár pontban Nektek összeszedni:

A hitelt 10 tanulmányi félévre tudod felvenni, Te döntöd el, hogy a havi bontásban, vagy egyszerre szeretnéd megkapni a pénzt. Bármire elköltheted a kölcsönt, nem kell igazolnod, hogy iskolai dologra fordítottad az összeget. Az összeget is Te határozhatod meg (15 ezer, 21 ezer, 25 ezer, 30 ezer, 40 ezer vagy akár 50 ezer forint is lehet). A kamatot az első két évben a mindenkori minimálbér határozza meg, legutóbb a 8% volt a mérvadó.

Törlesztened a hallgatói jogviszonyod megszűnését követően, de legkésőbb a 40. életéved betöltése után kell elkezdened. Ez így mind nagyon kecsegtető, de azt ne felejtsd el, hogy úgy bele vágni a nagy betűs életbe, hogy egy hitel van a hátad mögött, még ha ilyen kedvezményes is, azt át kell gondolni! Számolni kell azzal is, hogy a minimálbér 8%-a nem kevés, ha egy kezdő fizetésből vonod azt le. Főleg, hogy év végén a kamatot tőkésítik, és így a következő évben már egy nagyobb összegre fogod fizetni a kamatot. (pl.: felvettem 200 ezer Ft-ot, ennek a 8%-a 16 ezer Ft, a kamat tőkésítése után már 216 ezer Ft, és a következő évben már ennek lesz a 8%-a, ami 17 ezer Ft, tehát folyamatosan nő az évek során.)

Ezzel szemben van egy előtörlesztés formája is a törlesztésnek, amivel a tőke nagyságát tudod csökkenteni, tehát a fizetett kamatot is; ez nagyon hasznos dolog, és ha dolgozol, akkor a tanulmányaid mellett is el tudod kezdeni visszafizetni a hiteled.

Ha érdekelnek a részletek, nézzétek meg az oldalukat:

 

Jó böngészést!

A bejegyzés trackback címe:

https://diakszamla.blog.hu/api/trackback/id/tr404777326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

andrejfej 2012.09.19. 16:48:18

Az a gáz, hogy sokan hozzájutnak, és van pénz! felkiáltással el is tapsolják. Utána meg megy a sírás, hogy hitelcsapda..
Mondjuk nagyon nem olcsó az egyetem még államilag finanszírozottban sem, annyi költségünk van már most is, hogy kell ez a pénz. Mondjuk spórolunk, ahol lehet, pl. a netet is kedvezményeset köttettünk fon.gs/diaknet így már nem kell külön mobilnetet venni, de ezen felül is van hová tömködni az ezreseket..

Kincsem a ló 2012.09.19. 17:12:18

@andrejfej: Hámondjuk ez nem rossz. Jó tippet adtál, öcsémnek pont jó lesz.
süti beállítások módosítása