Újabb év, újabb szabályok – már lassan így tudjuk jellemezni a pontszámítás és az egyetemek, fősulik körüli folyamatos fejlesztéseket, változásokat. 2013-ban sem lehet ez másképp – nem csak a most felsőoktatási intézménybe felvételizőknek, de a mesterképzése jelentkezőknek is hasznos átnézni az új szabályokat.

Nézzük át először is, hogy mire kell figyelniük a hamarosan érettségiző diákoknak! A maximum pontszám maradt az 500, ebből 400 pont az eddig elért tanulmányi (11. és 12. év végi jegyek) és az érettségi eredmények, a másik 100 pontot pedig nyelvvizsgával, emelt szintű érettségivel és versenyeken elért helyezésekkel lehet elérni.

A tanulmányi pontokat (200 pont) az utolsó két év tárgyai adják: magyar nyelv és irodalom, a történelem, a matematika, egy idegen nyelv (vagy ennek hiányában nemzetiségi nyelv és irodalom) és egy természettudományi tantárgy utolsó két év végi jegyeit adják össze, majd szorozzák meg kettővel.

Az érettségi eredményekből jön össze a másik 200 pont, itt a négy kötelező (magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv) és egy szabadon választott érettségi vizsgatárgy százalékos eredményeinek átlagát kerekítik egész számra. Itt vigyázzunk: amilyen egyetemre, fősulira, képzésre jelentkezünk, az meghatározhatja, hogy milyen tárgyakat fogad el: ezek a kötelező érettségi tárgyak.

D_ATI20120507007_800x533.jpg

Forrás: http://www.szeretlekmagyarorszag.hu

A plusz 100 pontot megszerezhetjük emeltszintű érettségivel (ez darabonként 50 pontot jelent), de vigyázzunk: csak azok a tárgyak elfogadhatók, amiket az adott egyetem kötelező, vagy kötelezően választható érettségi tárgynak határoz meg. A plusz pontot még az eredményhez is kötik: ha emelt szinten nem éred el a 45%-ot, akkor búcsúzhatsz a plusz ponttól is L

Az OKTV eredményekért is plusz pont jár, ez most 80 helyett (maximum) 100 pontot jelent. Az 1-10. helyezett 100, a 11-20. helyezett 50, a 21-30. helyezett pedig 25 pluszpontot kap. Nyelvvizsgáért továbbra is maximum 40 pont jár. Egy középfokú (B2), komplex nyelvvizsgáért 28, egy felsőfokú (C1), komplex nyelvvizsgáért pedig 40 pluszpontot kaphattok. Ugyanabból a nyelvből csak egy nyelvvizsgáért kaphattok pluszpontot.

Ezen kívül még pluszpont járhat hátrányos helyzetért, kiemelkedő sporteredményért és szakképesítésért is.

Ezen a linken elértek egy 2013-as pontszámítási kalkulátort, hogy meg tudjátok becsülni leendő pontjaitokat. Egy jó tanács: csináljatok egy legrosszabb esetet, hogy hova kerülhettek be, ha minden vizsgátokon rossz passzban vagytok: így felkészültök és mindenképp’ pozitív csalódás fog érni Titeket a valós eredményeknél ;)!

Puszik :*

A bejegyzés trackback címe:

https://diakszamla.blog.hu/api/trackback/id/tr525200712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása