Jöttünk, láttunk… az MKB és az OTP banknál jártunk

A mostani poszttal megkezdődik sorozatunk, ahol is különböző bankok szolgáltatásait és feltételeit vizsgáljuk meg, hogy megkönnyítsük a döntéseteket. Minden posztban két nagyobb bankot veszünk nagyító alá; ezeket meg is látogatjuk, felhívjuk, hogy teljes képet tudjunk nektek mutatni.

Első napunk az MKB Bank meglátogatásával telt, ahol is gyorsan sorra kerültünk, nem volt hosszú várakozási idő sem. Az ügyintéző készséges volt, minden információval ellátott minket a diákszámlákról (tesóm nevében érdeklődtem az adott csomagról).  A telefonos ügyfélszolgálatnál is gyorsan kerültünk ügyintézőhöz, mivel a folyószámla kötés során egy kódot is kaptunk, mellyel szinte minden ügyünket el tudtuk intézni telefonon is (ezt hívják náluk TeleBankárnak). Ugyan ezen a napon látogattunk el egy OTP Bankfiókba is, ahol hihetetlen módon, csak egy ügyintéző ült. Így a várakozási idő elég magasra ugrott (kb. 25 percet vártam a sorra kerülésre).  Az ügyintéző türelmes és kedves volt, de korántsem vezetett annyira bele a csomag rejtelmeibe, mint az MKB-s ügyintéző: csak egy OTP Junior számlacsomagról szóló szórólapot kaptunk, ahol a részletes kondíciók nem kerülnek kifejtésre. Telefonon keresztül itt is gyors volt az ügyintézés.

A két csomag, az MKB Student, és az OTP Junior diákszámlák kondícióit ebbe a táblázatba szedtem össze, hogy átláthatóbb legyen a dolog:

 

MKB Student

OTP Junior

Kor

14-24

14-24 *

Havidíj

50 Ft

-

Kártya, számla díja

díjmentes Mastercard bankkártya + forintalapú számla (Ha PayPass kártyát szeretnél, annak az éves díja 590 Ft)

díjmentes bankkártya + forintalapú számla

ingyenes paypassTM  funkció

 

Pénzfelvétel

2 belföldi készpénzfelvétel havonta bármelyik ATM-ből kedvezményesen

1 belföldi készpénzfelvétel kedvezményesen havonta OTP ATM-ből

Internetes bank

ingyenes

havidíjmentes Junior Light: az OTPdirekt szolgáltatások közül kettő ingyenes

Telefonos bank

ingyenes

havidíjmentes Junior Light: az OTPdirekt szolgáltatások közül kettő ingyenes

SMS

ingyenes

Junior Extra (190 Ft) igénybevételével heti kettő egyenlegértesítő ingyenes, és az összes OTP Direkt szolgáltatás is

Utalás díja (interneten keresztül)

Utalás 30 000 Ft-ig díjmentes

 

 

*a fiatalabbaknak, egészen hét éves kortól is lehetőségük van hasonló feltételekkel bankszámla igénylésére – nyilván szülői felügyelettel :)

Összességében megállapíthatjuk, hogy lassan az ingyenes diákszámláról lemondhatunk – minden eddig vizsgált bank sajnos valamilyen díjat felszámol még nekünk, fiataloknak is :(

A bejegyzés trackback címe:

https://diakszamla.blog.hu/api/trackback/id/tr185415254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VeRychard 2013.08.04. 10:33:51

Sajnos amennyire szépen hangzik az MKB ajánlata, annyira nagy hátulütője van az egésznek..

Csak akkor nyithat valaki Student számlát ha havi 35000 forint érkezik egy összegben a számlájára.
süti beállítások módosítása