Szandi89 2011.08.07. 19:23

CIB Telebank

Halihó!

Megint banki ügyfélszolgálatokat hívogattam, most épp hivatali sorbanállás közben… tudom nem igazán illendő, de hát ha már úgyis ott vesztegelek 40 percet legalább valami hasznossal töltöm az időm. De nyugi, igyekeztem halkan beszélni, gondolom megleptem vele a telefon túlvégén ülőt, de már mindegy. :-D Szóval a bürokrácia csodás tengerében a Budapest Bank telefonos ügyfélszolgálatát sikerült kiszúrni magamnak. Kicsit nehézkesen ugyan, de elkalandoztam a menüben az „ügyintéző kapcsolása” pontig, ahol körülbelül 3 percnyi várakoztató dallam után beszélhettem egy emberrel. Mondtam, hogy a diákszámla lehetőségeikről szeretnék érdeklődni, mire a vonal túlsó végén ülő unottan felsorolta a szolgáltatásaikat, de semmi konkrétumot nem mondott.

További kérdezősködés hatására megtudhattam mindazt, ami le van írva a bank honlapján is. Ezek után nagy nehezen sikerült belőle kihúznom a szerződési feltételeket, valamint a szükséges okmányok listáját is. Összefoglalva, nem éreztem túl segítőkésznek az ügyfélszolgálatost, úgy gondolom, hogy nálam félénkebb, kevésbé kérdezősködős emberek bizony használható információk nélkül fogják letenni a telefont egy ilyen beszélgetés után. Persze ez csak az én személyes véleményem, és fontos megjegyezni, hogy ez csak egy véletlenszerű ügyfélszolgálatosra vonatkozik, nem minősíti magát a bankot. Ettől függetlenül ez bizony elég nagy csalódás volt, inkább ki is fekszem napozni a kertbe. Puszi :-)

A bejegyzés trackback címe:

https://diakszamla.blog.hu/api/trackback/id/tr113137501

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása